Bubnó Tamás: iszonyú ereje van, ha kétszázan teli tüdőből énekelnek

Ha a közös éneklési formák kivesznek, amire sajnos van esély, csak szigetek maradnak: a táncházak és a kórusok – hívja fel a figyelmet a Szent Efrém férfikar alapító-vezetője. 

Bubnó Tamás, a bizánci rítusú egyházzene kutatója, görögkatolikus kántorok képzésének vezetője, a Szent Efrém férfikar alapítója, valamint a Budapesti Énekes Iskola művészeti vezetője a Magyar Nemzet Lugas című mellékletében megjelent interjúban felidézte: ő maga is görögkatolikus lelkészi családból származik, és a karéneklés gyermekkorától kezdve meghatározó szerepet játszik az életében. Elmondta azt is, hogy az elmúlt évtizedekben kiveszni látszik a közös éneklés kultúrája: „Ha a közös éneklési formák kivesznek, amire sajnos van esély, csak szigetek maradnak: a táncházak és a kórusok.

Gyerekkoromban negyven-ötven férfikar volt, ma talán nyolc-tíz van.

Németországban tízezer. Ott megértették, hogy az éneklés nemcsak a zenéről szól, hanem a közös élményről, a közösséget formáló erőről is” – hívta fel a jelenségre a figyelmet a karvezető.

Bubnó Tamás fiaival, Márkkal és Lőrinccel együtt énekel a Szent Efrém férfikarban. Mint elmondta, a fiúk nem csak egyházi, illetve nem csak komolyzenével kerültek kapcsolatba: olyannyira nem, hogy Márk sokáig az Anna and the Barbies zenekar dobosa is volt amellett, hogy bizáncí rítusú énekeket énekelt a férfikarban. „Az iskolában gregoriánt énekeltek, középkori mulatónótákat, népdalokat, kánonokat” – mesélte a kezdetekről Tamás, majd hozzátette: a fiúk mindenféle muzsikát játszottak, még heavy metalt is. „Osztie Zoltán plébános mondta nekem:

Nyugalom, ők már soha nem fogják elfelejteni a vesperás éneklését. Még rasztahajjal sem”

– idézte fel a férfikar alapítója.

Nem csak az ország legismertebb férfikara, de a Budapesti Énekes Iskola működésében is oroszlánrészt vállal Bubnó Tamás, aki az interjúban rámutatott: a schola cantorum oktatási szisztéma, melyet bevezettek, több mint 1600 éves.

„Az iskolánkban a hatévesek első fellépése november végén, Krisztus király vasárnapján történik, amikor „külföldiül” énekelnek. Nagyon büszkék rá, hogy mennyi mindent megtanultak, amivel anyut és aput is el tudják varázsolni.

A szülők gyakran kérdezik, hogy mi nem tanítunk Kis kece lányomat meg ilyeneket, mert a fiuk állandóan a halleluját bömböli a 24-es villamoson.

A kórusban a tanárok együtt énekelnek a gyerekekkel. Ott nem tanítványként, hanem kollégaként kezeljük őket. Ők is minket. A hétéves szoprán énekeske igen szúrós szemmel néz ránk, amikor hibázunk. Az iskolánkba jár spanyol, német, román, angol, cigány és szlovák felmenőkkel rendelkező tanuló, de még etióp kislány is. A „Miatyánk Koncerten” húsz nyelven énekeljük az imát” – mondta az iskola működéséről a művészeti vezető.

Bubnó Tamás a sok éve igen népszerű gitáros misékkel kapcsolatban úgy fogalmazott: véleménye szerint a popzenének van helye a templomban, de nem a miséken. „Szerintem az istentisztelethez nem illik a popzene. Imaórán, zarándoklaton vagy utazás közben abszolút rendben van, még a templomban is helye van, de nem a szentmisén.

Az egyik legnagyobb kihívás, hogy mit kezdjünk azzal a zenével, amelyik mindenhonnan a gyerekeink fejére ömlik.

Hagyjuk rájuk a döntést? Inkább megmutatom, hogy olyan XI. századi éneket tudok nekik elénekelni, hogy behalnak tőle – ahogy ők mondják. De a zenei nevelést nem 16 éves korban kell elkezdeni, mert ha akkor azt mondom, hogy Mozart zseniális zeneszerző, rávágja, hogy neki nem. És teljesen igaza van. Itt jegyezném meg, hogy én sem szeretek minden szerzőt, akkor sem, ha a fél világ leborul előtte. Például Wagner nem tud közel kerülni hozzám. Elismerem, hogy ő a világ egyik legnagyobb zeneszerzője, de nekem sok, agyonnyom” – vallotta be a zenekutató-karvezető.

A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Forrás: baon.hu