Mulasztás okozta a genovai hídkatasztrófát

Az időjárás mellett a karbantartási feladatok elmaradása vezetett olyan hibasorozathoz, amely a katasztrófához vezetett  – fejtette ki a szakértő. Arra a kérdésre, hogy megelőzhető lett volna a tragédia, úgy válaszolt, hogy ez mindig utólag derül ki.

Évekkel ezelőtt szakértői vélemények készültek, és a híd felújítását javasolták.

Elmondta: A sós levegő valamint a síkosság mentesítésére használt só károsítja a betonszerkezetet, rozsdát okoz, amely tovább feszíti a betonszerkezetet, és a víz beszivárgása olyan károkat okoz, amit kívülről nehéz vizsgálni.

Több alkalommal figyelmeztették az üzemeltetőt a felújítások szükségességére, és felmerült a híd lezárása, de ezek elmaradtak – hangzott el az adásban.

Ennek oka a forráshiány lehetett – fogalmazott a szakértő, aki hozzátette, hogy a koncessziós autópálya-társaság az úthasználati díjakból él és az autópálya lezárása a díjbevétel csökkenéséhez vezet.

Sitku László szerint a felújítás halogatásának másik oka mögött az a megfontolás lehetett, hogy a rossz állapotban lévő szerkezetet nem javítgatják, hanem később teljesen lecserélik.

Uniós országokban, így Magyarországon is, a koncessziós társaságok által üzemeltetett autópályák felügyelete állami feladat.

A kiemelt jelentőségű hidakat, amelyek elsőrendű utak és autópályák vonalán fekszenek, napi szinten ellenőrzik, ebbe beletartoznak a korlátok és az úthibákat vizsgálata.

Elmondta, hogy a tavaszi hídmosási program során a téli időszak során lerakodott sórétegeket és koszt nagynyomású mosóeszközökkel távolítják el, ez egyfajta megelőző tevékenység.

Forrás: dehir.hu